Az első gyertya

Végre elérkezett a nagy nap! 2019. november 29-én meggyújtottuk az első gyertyát az iskolai Adventi koszorún. Idén mi, első évfolyamos napközisek készültünk erre az ünnepi alkalomra. Már hetek óta izgatottan rajzoltuk, színeztük az óriási Adventi naptárt, melyet az ebédlő ablakaira ragasztottunk fel. Különleges gyertyával is készültünk, amit az aula közepén helyeztünk el. Szorgalmasan gyakoroltuk a verseket és az énekeket. Sokat próbáltunk, és még többet izgultunk. Ez volt ugyanis az első igazi iskolai szereplésünk! Az előadásunkat a zongora-    és furulyakíséret még meghittebbé tette.

Örülünk, hogy ilyen sokan eljöttetek és megtekintettétek műsorunkat. Köszönjük szépen a sok segítséget, a bíztató szavakat, az együtténeklést, a hangszeres kíséretet és a  gratulációkat! Köszönjük a közösségi szolgálatot teljesítő diákoknak, hogy felvételeikkel meg is örökítették fellépésünket.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.