Sportnapon Jártunk

2019.11.27-én az ÉFOÉSZ által szervezett sportnapon járt iskolánk 17 tanulója 2 pedagógus és 2 asszisztens kíséretében.

A rendezvény a Kis-sportcsarnokban volt, ahová Jóska bácsi segítségével jutottunk el. Nagyon sok csapat vett részt a játékokban: voltak Rumból, Körmendről, Iváncról és a legtöbben Szombathelyről. A 8 fős csapatok sorversenyen mérték össze az erejüket. A közös bemelegítés után 9 feladatban mindenféle tudásukat meg kellett mutatnia a gyerekeknek-fiataloknak: volt futás, labda-adogatás, labda-gurítás, szlalomfutás, egyensúlyozás, közös karikában futás. A lelkesedés, a buzdítás, a taps, a szurkolás és az öröm végig jelen volt. A feladatok után az ivánci kosarasok bemutatóját nézhettük végig. Az eredményhirdetés után minden csapat átvehette az elismerő oklevelét és az ajándékcsomagokat. Iskolánk csapatai is kaptak édességet, ebédcsomagot, innivalót, és sportszereket. A jó hangulatú verseny után egész nap boldogan mesélték az élményeiket a gyerekek.

A részt vevők névsora:           Wittmann Richárd 9-10. E

                                               Szibler Ramóna 11-12 KIH

                                               Bognár Ivett 11-12 KIH

                                               Kocsis Renáta 11-12 KIH

                                               Herczeg Evelin 11-12 KIH

                                               Pajor Máté 11-12 KIH

                                               Vida Attila 11-12 KIH

                                               Bogáth István 11-12 KIH

                                               Auer Emőke 11-12 SZUH

                                               Halmosi Barbara 11-12 SZUH

                                               Győre Hunor 11-12 SZUH

Balogh Bianka F3

Szíjártó Gertrúd 9.E

Rácz Etelka 9.E

Köböl Szabolcs 9.E

Horváth Valentin 9.E

Tömő Ádám 9.E

Kísérők:          Kocsis István

                        Veress Annamária

                        Szőke Hajnalka

                        Baumann Mónika

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.