Advent az Aranyhídban 2020-ban

A hagyomány szerint minden évben megrendezésre kerülő adventi Versmondó Délelőttöt, melyet a fejlesztő tagozat és az autista csoportok közösen szerveznek, az idén a pandémia által meghatározott és megváltoztatott keretek között, kevesebb résztvevővel, de mégis megtartottuk! Nagyon hiányoztak a felsőbb évesek téli hangulatot idéző versei, énekei, és a gitár kísérettel felhangzó adventi dalok. Na és a közönség: a szülők, rokonok, barátok, kollégák és a más iskolából meghívott vendégek, akiket tavaly még a tetőterünkben köszönthettünk. December 11-én délelőtt 9 órakor az osztálytermek falai között mégis felcsendültek az ünnepi dalok, versek, énekek. A diákok szép ruhában, vagy éppen jelmezben adták elő műsorukat, produkciójukat, melyeket Dóri néni fényképeken, ügyesen meg is örökített, s belőlük videókollázst is készített.

A videóüzenetet küldjük minden honlapunkra látogató kedves virtuális közönségünknek, de különösen a Bolyai Gimnáziumba járó kedves diákoknak, akik szintén egy karácsonyi üdvözlettel leptek meg minket! Fogadjátok szeretettel a Fejlesztő tagozat munkaközösségének nevében!

Boldog, Békés Ünnepeket!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.